A falumegújítás és -fejlesztés intézkedés rövid bemutatása

 Az intézkedés a falu környezetét és megjelenését javító kisléptékű infrastrukturális fejlesztések megvalósítását (parkok, sétányok kialakítása), a védelem alatt nem álló, közösségi és gazdasági célokat szolgáló, illetve a település megjelenésében jelentős szereppel bíró épületek külső felújítását, új piacterek megnyitását és a meglévők fejlesztését, valamint játszótér kialakítását támogatja.

A támogatás négy célterülten vehető igénybe:

- helyi vagy országos védelem alatt nem álló, a település megjelenésében szereppel bíró épületek külső felújítása;

- a település környezetét és megjelenését javító kisléptékű infrastruktúra-fejlesztések támogatása;

- új piacok létrehozása a helyben megtermelt mezőgazdasági termékek értékesítési feltételeinek javítása céljából, valamint a meglévők fejlesztése, bővítése, az előírásoknak történő megfeleltetése;

- kültéri, közcélú feladatokat ellátó játszóterek kialakítása, valamint a meglévők korszerűsítése.

Az intézkedéshez kapcsolódóan a 138/2008. (X.18) Falumegújításra és –fejlesztésre igénybe vehető támogatások című FVM rendelet került meghirdetésre, melyet a 168/2008. (XII.31) rendelet módosított.

 Támogatásra jogosultak a jogcímrendeletben szabályozottak szerint szerinti településen működő települési önkormányzat, települési kisebbségi önkormányzat, önkormányzati társulás, amelynek a fejlesztéssel érintett település a tagja, továbbá székhellyel vagy telephellyel rendelkező nonprofit szervezet, valamint egyházi jogi személy.

Letölthető dokumentum:

Falu.tábla.xls

Menü

Főoldal

Navigáció